•  

    Az emberek az utóbbi években úgy élik napjaikat, hogy teljes biztonságban érzik magukat a „bio” és a „természetes” termékek között. Ez azonban sok esetben nem takarja a valóságot, vagy legalábbis nem teljesen.

    Natur-all webáruház

    Ezen az oldalon megtalálja a választ a következő kérdésre: mit is jelent szerintünk, és mit takar valójában a termékeken feltüntetett „természetes” jelölés?

    Az olyan emberek, akik nem értenek hozzá, nem is veszik észre, hogy úgy verik át őket, miközben nem is hazudnak nekik. A bio és organikus szavakat már annyira elhomályosították a különböző kozmetikai cégek, hogy kevesen tudják az igazat.

    Azokat a termékeket, amelyeken fel vannak tüntetve a „természetes” vagy a „bio” szavak, minden ember egyértelműnek tartja, hogy csak természetes anyagokból készült, és a szervezetre nincs káros hatással.

    Vízesés

    Abban igaza van, hogy természetes anyagok is vannak benne, de a feldolgozás során hozzáadott sok kémiai anyag teljesen kivonta a végtermékből a gyógyító, segítő hatású összetevőket.

    A természetes szó a „normális” emberek számára egészen mást jelent, mint a gyártók számára. Legtöbbünknek azt jelenti, hogy olyan anyag, ami teljes egészében megtalálható a természetben, és nincs benne semmilyen káros kémiai hulladék.

    A gyártók azonban azt hiszik, hogy a természetes szó értelmezése a következő: minden olyan anyag természetes, amelyet valamilyen növényi vagy állati testből ki lehet nyerni valamilyen úton.

    Natúr kozmetikum

    Ennek következtében sokszor láthatunk olyan dolgokat a termékek csomagolásán, amelyeket csak félig értünk, mivel a nevének egyik része valamilyen növényi vagy állati anyag, a másik része pedig valamilyen bonyolult kémiai összetevő, amelyben még alapos kutatás után sem találnánk semmiféle természetes dolgot.

    Erre egy példa, hogy a gyermeked szereti a szőlőt. Szívesen nézed, ahogy majszolja a finom gyümölcsöt, azt azonban már kevésbé néznéd jó szemmel, ahogy bort iszik. Pedig a bor is szőlőből van, ám teljes mértékben más az összetételük.

    A biotermékeknél ez teljesen máshogy van. Ha valaki bioterméket vesz, biztos lehet benne, hogy kizárólag természetes anyagok vannak benne, és semmilyen szintetikus anyag nem került bele előállítás közben sem. Az utóbbi években megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik előnyben részesítik a biotermékeket.

    Natúr kozmetikum

    Mindenféle dolgot lehet kapni, ami kizárólag természetes anyagból készült: az ételek mellett ma már ruháink és kozmetikumaink is a környezetet védve szolgálhatnak minket. Sőt, nemrég divatba jött a bio fodrászszalon is, akik nem akarják tönkretenni a környezetet szépülésük közben, nyugodt lelkiismerettel adhatják a bio szalon tulajdonosaik kezébe hajukat.

    Vannak emberek, akik nem fogják fel saját testük értékét, és vannak, akik megértik, csak rossz irányból próbálnak változtatni. Egyes emberek használnak testápolót, szappant és natúr kozmetikumokat. Nem mindegy azonban, hogy milyen testápolót használ, hiszen nem mindegyik tesz jót testének.

    Kizárólag azok a testápolók nem veszélyesek az Ön számára, amiknek a csomagolásán nem lát semmiféle rejtélyes jelzést. Vannak ugyanis olyan termékek, melyekbe alumínium-származékokat és kőolaj-hulladékokat is raknak, kizárólag azért, mert más téren nem képesek felhasználni.

    Azért veszélyes, ha bőrünkre ilyen dolgok kerülnek, mert a bőr alapvető szellőző képességét kihasználva a pórusokon keresztül bejuthatnak a véráramba. Ha bent vannak, már semmi sem szab határt annak, hogy melyik szervünket szemelik ki maguknak és kezdik el roncsolni a hulladékok.

    Egy szó, mint száz, kizárólag a bio feliratnak higgyen, és ne csábítsák el a fantasztikus reklámok és hirdetések!

    Kellemes barangolást kívánunk az oldalon!